Egy éve zárták be a Népszabadságot

2017. október 03. 14:37 - nyolcoranegyven

Avagy: miért lettünk mi 8:40?

2016. október 8-án, szombaton reggel 8 óra 40-kor tette ki a Mediaworks kiadóvállalat a nol.hu oldalára, hogy felfüggeszti a Népszabadság megjelentetését. A kiadót ezután villámgyorsan átjátszották Mészáros Lőrinc érdekeltségébe. A Népszabadság kinyírása olyan horderejű döntés volt, amit nem lehetett végrehajtani Orbán Viktor tudta és akarata nélkül. A miniszterelnök már az 1990-es rendszerváltáskor is megpendítette ezt a lehetőséget, de akkor még nem volt hozzá elég hatalma, hogy véghez is vigye. 2016-ban már más volt a helyzet. 

A lap bezárása után hoztuk létre a Facebook-on a Nyolc óra negyven képközösséget, és azt a célt tűztük ki, hogy megmutatjuk az újság lefejezésének pillanatát. Azt akartuk, hogy ne lehessen elfelejteni az erőszakot, amelyet az orbáni hatalom hajtatott végre a nyaloncaival. A videosorozatban ismert emberek, újságírók és olvasók szólaltak meg. Parti Nagy Lajos író után rögtön egy olyan hajléktalant beszéltettünk, aki a népszabadságos Fedél nélkül-akció révén jelentős bevételre tehetett szert. 

Az elkövetkező napokban újra elővesszük a videosorozatot, szemlézzük az egy évvel ezelőtti felvételeket. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a Facebookon mellénk álltak, és a Népszabadság bezárásáról készített egypercesek után sem tévesztettek bennünket szem elől.

Köszönet mindazoknak (Bodnár Marinak, Gyimesi Annának, Nagy Rolandnak, Halmai Katinak, R. Hahn Veronikának, Horváth Gábornak, Urbán Csillának és másoknak), akik részt vettek a videók készítésében. Külön köszönet Szikszai Rémusz színész-rendezőnek, aki főcímünk főszereplője volt.

A Nyolc óra negyven adományokból és az önkéntességből él. Támogasd a 8:40-et, és akkor újabb videókat tudunk készíteni.

Számlaszámunk: 11708001-20555715-00000000 Civil Művek Közművelődési Egyesület A közleménybe írd be: 8:40 videó

Köszönjük. (Rab László, Takács Mari, Seregély Ágnes)
15 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nyolcoranegyven.blog.hu/api/trackback/id/tr9112506757

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.10.04. 00:11:07

A Népszabadság jelképe volt a posztszoci hatalomátmentésnek. Jó hogy vége lett. Halála is szimbolikus: új idők kezdete..:)

laci_52 2017.10.04. 00:37:13

@EU zászlót mindenhova!: A Népszabadság valóban keveseknek hiányzik, de nem kellene Orbánra kenni a megszűnését. Régóta köztudott volt már, hogy veszteséges, senkit sem lehet arra kötelezni, hogy veszteséges kiadványt tartósan finanszírozzon, ha a baloldalnak fontos volt, miért nem mozgósították a ballibes oligarchákat? Ők némi pénzt betolva megmenthették volna. Ja hogy szóltak nekik, de nem akartak pénzt adni? Akkor itt a történet vége.

FIZETEK hogy védhessem az Orbán kormányt. 2017.10.04. 01:52:11

"Egy éve zárták be a Népszabit"
Szegyen, hogy eddig huzta, 25 evvel korabban kellett volna.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.04. 06:05:17

A piac láthatatlan keze, a kereslet és kínálat, meg a szent tulajdonos szent tulajdona.

DFK 2017.10.04. 07:30:06

Hát így jártatok. Kérem, nem volt igény rátok a baloldalon se. Amúgy 90-ben kellett volna betiltani a lapot, munkatársait meg valami hasznos munkára fogni.

DFK 2017.10.04. 07:31:29

Október 8-án reggel ünnepelni fogok!

Gerolsteiner 2017.10.04. 07:50:59

De szép kis emlék! Köszi az emlékeztetőt az évfordulóra.

eßemfaßom meg áll 2017.10.04. 08:00:55

"Azt akartuk, hogy ne lehessen elfelejteni az erőszakot, amelyet az orbáni hatalom hajtatott végre a nyaloncaival. "

Ez egy gyöngyszem. És aztán pénzért kuncsorogtok :)

eßemfaßom meg áll 2017.10.04. 08:02:31

Jól értem, hogy amikor az mszp eladta a népszabit mert nem akarta tovább finanszírozni a veszteséget amit termeltetek akkor beállt az orbáni hatalom eröszakos nyaloncai közé?

A tudomány sosem téved! 2017.10.04. 08:20:47

Pedig annyira független volt, mint maga az index...

Le Orme 2 2017.10.04. 09:05:23

Rengeteg kárt okozott az országnak. A következők kártékony, romboló újságok megszűnése lenne még áldásos:
Index
Népszava
HVG
444

KUHULIN 2017.10.04. 09:58:13

"Egy éve zárták be a Népszabadságot"
Kb. 3 napig volt sírás miatta. :) Kár felemlegetni, senkit sem érdekel már.

szdan 2017.10.04. 10:35:18

És ahogy egy klasszikus mondta: "örülök, hogy hulla vagy"
A többi gazhajtást is ki kéne kapálni: HVG, 444, index...

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.10.04. 11:10:57

@laci_52: Nem akarom rákenni. Az, hogy vége lett jól mutatja, hogy a politikai bal nem volt képes fenntartani. Ma a papír alapú napilapkiadás gáláns támogató nélkül nem nagyon megy. Sztem 2018 után az MN is megy a levesbe,hisz ha a nyugati érdekköröknek nem kellett a Népszabi, akkor simi lapja sem kell majd nekik..

Tenkes Kapitánya 2017.10.04. 18:18:26

Felkészül a megszűnésre:
Index, HVG, 444
süti beállítások módosítása