Feszkó a téren

2017. június 20. 17:36 - nyolcoranegyven

A kormány célja a civilek teljes megfélemlítése

Véleményeket gyűjtöttünk a Március 15-e téren, a civiltörvény elfogadása utáni személyes stratégiákat kutattuk a civil tüntetők között, a színpadon játszott a Puszi zenekar, rögtön utána Vágó Gábor következett, és egy pasinak pont ezalatt a beszéd alatt jutott eszébe, hogy neki alkotmányos alapjogai vannak. Jókora kalamajka lett a dologból, felvettük. 

A kis jelenet azt is igazolta, hogy megvannak a tervek arra, hogyan lehet szétüvölteni a polgári ellenállást. A cél a civilek elleni összehangolt támadásokkal pont azok megfélemlítése, akik nem kapnak ugyan külföldről pénzt - mert jelentős külföldi adományokra csak a nagyok számíthatnak -, de óvatosodjanak meg, ne lázadozzanak a liget miatt, ne akarják a nyomorult fákat megvédeni, húzzák be fülüket-farkukat, kushadjanak, majd a körzet fideszes párttitkára mindent elintéz helyettük. Az orbánizmus a társadalmat szeretné végképp elgyengíteni azzal, hogy felszámolja a társadalmi ellenállást.

Találkoztunk egy idős hölggyel, aki tisztes távolságból figyelte az eseményeket. Nem rohant a színpadhoz, nem ténykedett és ma sem ténykedik egyetlen civil szervezet munkájában sem. Érdeklődőként volt jelen. Tanult emberként, egykori közgazdász külkeresként, akinek nyilatkozata tipikus, tele van tanácstalansággal és szomorú csalódással. Sokan érzünk ugyanígy. Szerettük ezt az országot, és fel sem merült bennünk, hogy elmenjünk. Ma viszont már úgy vagyunk vele, hogy azért nem lett volna baj, ha annak idején bátrabbnak bizonyulunk. Egyelőre ennyi, fogadjátok a videókat szeretettel, toljuk a többit is. 

(Tettek ideje, június 18, Budapest, Takács Mária - Rab László)

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://nyolcoranegyven.blog.hu/api/trackback/id/tr1012609339

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.20. 18:03:24

150 balliba szánalmas gágogása volt ez a nép ellen.

Pop40 2017.06.20. 23:26:05

@MaxVal BircaMan HJCD:

Milyen "nép", ostoba bolsi?

A nép lassan egyként rühelli Putyin gazdádat, és a seggéből kilógó tolvaj Vityát.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.21. 05:46:51

@Pop40:

Akkor tehát semmi gond, jövőre simán meglesz gazdáidnak a kétharmad, ugye? Ha meg így van, miért idegeskedsz?

Pop40 2017.06.21. 06:10:08

@MaxVal BircaMan HJCD:

Nekem nincsenek gazdáim, elvtárs. Veled ellentétben.

Valóban idegesítő, mikor a magadfajta majmok "a nép"-nek hazudják magukat.
Vagy az orosz nép nevében beszéltél? Mert akkor nem szóltam. :-)

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.21. 08:38:46

@Pop40:

Várjuk meg a választások eredményét, oké? Akkor ki fog derülni, hogy a nép nem vevő gazdáid eszméire.