Jé, a fideszes jelöltet tolja Kocsis Máté lapja

2017. április 02. 09:33 - nyolcoranegyven

Vizsgálódik a választási bizottság

(Rab László szerint ugyanaz fog történni a 2018-as nagy választáson, mint most a Magdolna-negyedben)

A Fővárosi Választási Bizottság hétfőn vagy kedden ülést tart, a téma egy állampolgári kifogás, ami a Józsefváros újság elfogultságára vonatkozik. A kifogás lényege, hogy a VIII. kerületben folyó időközi választási kampány során a lapban feltűnő túlsúlyban látható és olvasható Sántha Péterné alpolgármester, aki most a FIDESZ-KDNP képviselőjelöltje.

 Az állampolgár szerint a Józsefváros újság megsérti az esélyegyenlőség követelményét (ráadásul ezzel félrevezeti a választókat) és arra kéri a választási bizottságot, hogy: 1) állapítsa meg a jogszabálysértést, 2) tiltsa el a Józsefváros lapot a további jogszabálysértéstől, 3) szabjon ki bírságot és 4) kötelezze a lapot, hogy a választási bizottság határozatát a legközelebbi számában tegye közzé.

A kifogás a Józsefváros különböző lapszámait vizsgálja meg, ami alapján egyértelműnek tűnik, hogy a lap Sántha Péternének kampányol, a többi jelöltről pedig szinte nem is vesz tudomást.

A Józsefváros 2017. március 29-i számában Sántha Péterné a lap hátoldalán található politikai hirdetést nem számolva összesen 8 képen – ebből egy címlap kép – és 5 cikkben szerepel. A nevét 8 alkalommal említik és 2 cikkben idéznek is különböző józsefvárosi események kapcsán megtartott beszédeiből. Sántha Péterné megjelenései mind pozitív hangvételű, az önkormányzat munkáját dicsérő, vélt vagy való józsefvárosi eredményekről beszámoló cikkekben szerepelnek.

Az időközi választásán induló további jelöltek közül Huszár Péter (Jobbik) neve egy alkalommal, Király Éva (Együtt) neve egy alkalommal, Konczos László József (Munkáspárt) neve egy alkalommal, Pityinger László (független) neve 2 alkalommal szerepel az „Időközi önkormányzati választások a Magdolna Negyedben” című cikkben, ami távirati stílusban felsorolja a megfelelő számú ajánlást összegyűjtő jelölteket, kiemelve, hogy Sántha Péterné jelölt gyűjtötte a legtöbb ajánlást. Románné Bolba Márta neve 7 alkalommal kerül említésre az időszaki lapban, az előzőekben hivatkozott íráson túl összesen 5 alkalommal: az Erőss Gábor és az MSZP aktivistái között kialakult konfliktusról szóló cikkben.

Sántha Péterné jelöltön kívül más jelöltről nem jelent sem kép, sem idézet.

Sántha Péterné a Józsefváros 2017. március 17-i számában:4 képen látható, a nevét 11 alkalommal, 5 cikkben említik, ötször idéztek tőle. A többi jelölt semmilyen formában nem jelent meg. A 2017. március 8-i számban (4 képen látható, a neve hétszer szerepel, 3 cikkben említik, kétszer idéztek tőle, egy saját írását is közzéteszik. A többi jelöltről semmit sem szólnak.

Ez fog történni 2018-ban, az országos parlamenti választáson is. A Fidesz-jelöltek megszólalhatnak a kormányhű sajtóban, az ő képeiket látod majd az (önkormányzati fennhatóságú) közterületeken, a többinek coki. A választási arányosságot a Fidesz felrúgta, és a kommunista világhoz hasonlóan úgy intézte, hogy újra egy párt diktálhasson a választásokon. Az egy forduló a "túltolt" jelöltnek kedvez, vitázni és kampányolni csak a nyilvánosság előtt lehet, arra pedig rátenyerelt az "állampárt". Ha csak azt az egy jelöltet látja a választó maga előtt, amelyikre végül szavazni "kell", az összes többinek elszáll az esélye.

Magyarul: épül az új kétharmad, az fog történni 2018-ban az országban, mint most a Magdolna-negyedes időközin, április 23-án. Ha nem jutsz el a választókhoz, lemaradsz. És naponta a fejedhez verik az alkotmányos diktatúrában, hogy itt demokrácia van. 

Ja. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nyolcoranegyven.blog.hu/api/trackback/id/tr312394821

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása